Randik Garanciával Regisztráció

Ti mondtátok

Csaba 39


„Sajnos én is azt tapasztalom, hogy az online keresésnek semmi értelme, egyszerűen nem működik. Elenyésző kisebbség azok a lányok, akik egyáltalán visszaírnak, hogy "bocsi nem"". 

Orsi 39


„Köszönöm a lehetőséget, hogy lelkes munkátok révén megismerhettem B-t. Másoknak is hasonló szerencsét kívánunk, legfőképp kitartást!" 

Erika 33


„A legutóbbi programon megismerkedtem valakivel, akivel azóta alakul a kapcsolatunk! Nagyon élveztem a programokat és remélem, általatok meg is találtam a párom!" 

Bogi 33


„Mindenki bátran kipróbálhatja, felszabadult pár óra humoros emberekkel." 

Eszter 38


„A játékok segítségével gyorsan oldottá vált a hangulat!” 

Viktor 37


„Ez egy tökéletes este, borkedvelő szingliknek!" 


Ádám 34


„Már az első alkalommal is megtetszett az újfajta megközelítés, amivel nálatok találkozhattam." 


Dia 38


„Közvetlen, feszengéstől mentes, erről a szervezők tényleg gondoskodnak." 


Dóra 34


„Végre valami élvezetes módszer a közösségi, emberi kapcsolatok kialakítására. Kilépés a valóságba!" 

Alíz 42


„...hiánypótló rendezvényeket csináltok."


Éva 39


"Semmit nem veszítesz, csak a négyfal között töltött időt. Itt személyesen ismerheted meg úgy a másikat, hogy nem kell a végén a szemébe mondanod, hogy kösz mégsem." 

Lóránt 32


"Ne várjátok azt, hogy a sültgalamb az öletekbe hulljon. Bátran tegyetek egy lépést előre, a siker garantált lesz így, vagy úgy."

Móni 27


"Szuper program, még akkor is, ha nem akadsz a társadra."


Gábor 38


"Fantasztikus útvonal, gyönyörű helyek, segítőkész, kedves szervezők."


Gáza 35


"Teljesen új közösségi élmény!"


Áron 40


"Páratlan, mint én:)"



Gábor 34


"A szervezők nagyon szimpatikusak, lelkesek, jó hangulatot teremtenek."

Edina 39


"Köszönjük, hogy vagytok, és szervezitek ezeket a progikat!"


randi-másképp baby született, E és V

„Sziasztok, jó hírek!
Továbbra is töretlen a kapcsolatunk, amit nektek köszönhetünk.
2015.12.15.-én megszületett a kislányunk is!
Azóta is jól viselkedik, sokat alszik, ásítozik és a korosztályának megfelelő dolgokat csinálja. :-)
Köszönünk mindent." E&V

R 33

A Január 2-i rendezvényről visszajelezve, A és jómagam, egymásra találtunk az első 5 percben!” R, 33

Lilla 34

„Először is azt szeretném mondani, hogy nagyon jó fejek vagytok, szuper ez az egész kezdeményezés, átjön a személyes lelkesedésetek és odafigyelésetek. Szóval, jó, hogy vagytok!" Lilla, 34

Timi, Csillagleső

Feldobott az este! Szuper játékok, szuper emberek.

Károly, játékos randi

2 óra játék is több, mint hónapokon át tartó online-ozás!

Híreink

Ajándékozz élményt!

Randi Kupon karácsonyra

Ajándékozz Randikupont!
Eredeti, ötletes és szeméyreszóló ajándék, hogy egy programot, az ismerkedés lehetőségét adod ajándékba. A kupon egész 2018-ban felhasználható! Egy bátor lépés a társtalálás felé.


Adventi kedvezmények!
Számtalan meglepetést gondoltunk ki idén a Társkeresőknek, kattints a részletekért.

Randi-másképp társkereső

Több, mint társkeresés

 

  • Társat, társaságot, hobbi partnert itt könnyedén találsz
  • Ismerkedős programok minden héten
  • Játszanál, túráznál vagy buliznál?
  • Kedvező árak
  • Arány és korosztály garanciával
  • Személyre szabott odafigyelés
  • Ingyenes regisztráció
  • Online társkeresés
  • Levelezés, adatlapok, meghívóküldés
  • A tartós kapcsolatok nálunk születnek!
  • Itt biztosan nem ér csalódás, minden program egyben egy jó szórakozás is!
  • Kérdezz bátran!: randimaskepp@gmail.com

 

  • Bővebben

társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, ingyenes társkereső, ingyenes társkeresés, Randi, Randik, Randi programok, bringarandi, túrarandi, borkostoló randi, társasjáték randi, budapest társkereső, budapest társkeresés, budapest társkereső

társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, ingyenes társkereső, ingyenes társkeresés, Randi, Randik, Randi programok, bringarandi, túrarandi, borkostoló randi, társasjáték randi, budapest társkereső, budapest társkeresés, budapest társkereső, budapest társkeresés

társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, ingyenes társkereső, ingyenes társkeresés, Randi, Randik, Randi programok, bringarandi, túrarandi, borkostoló randi, társasjáték randi, budapest társkereső, budapest társkeresés, budapest társkereső

társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, ingyenes társkereső, ingyenes társkeresés, budapest társkereső, budapest társkeresés, budapest társkereső, budapest társkeresés, budapest társkereső, budapest társkeresés

társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, Randi, Randik, Randi programok, Kerékpározás, Randi helyszínek, bringarandi, túrarandi, borkostoló randi, társasjáték randi, társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, Randi, Randik, Randi programok, Kerékpározás, Randi helyszínek, bringarandi, túrarandi, borkostoló randi, társasjáték randi, társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, Randi, Randik, Randi programok, Kerékpározás, Randi helyszínek, bringarandi, túrarandi, borkostoló randi, társasjáték randi, társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, Randi, Randik, Randi programok, Kerékpározás, Randi helyszínek, bringarandi, túrarandi, borkostoló randi, társasjáték randi, társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, Randi, Randik, Randi programok, Kerékpározás, Randi helyszínek, bringarandi, túrarandi, borkostoló randi, társasjáték randi, társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, Randi, Randik, Randi programok, Kerékpározás, Randi helyszínek, bringarandi, túrarandi, borkostoló randi, társasjáték randi, társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, ingyenes társkereső, ingyenes társkeresés, ingyenes társkereső, ingyenes társkeresés, ingyenes társkereső, ingyenes társkeresés, ingyenes társkereső, ingyenes társkeresés, Randi, Randik, Randi programok, Kerékpározás, Randi helyszínek, bringarandi, túrarandi, borkostoló randi, társasjáték randi, társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, társkereső, társkeresés, online társkereső, online társkeresés, társkereső regisztráció nélkül, társkeresés regisztráció nélkül, ingyenes társkereső, ingyenes társkeresés, ingyenes társkereső, ingyenes társkeresés, ingyenes társkereső, ingyenes társkeresés, ingyenes társkereső, ingyenes társkeresés, Randi, Randik, Randi programok, Kerékpározás, Randi helyszínek, bringarandi, túrarandi, borkostoló randi, társasjáték randi, budapest társkereső, budapest társkeresés, budapest társkereső, budapest társkeresés, budapest társkereső, budapest társkeresés, budapest társkereső, budapest társkeresés, budapest társkereső, budapest társkeresés, budapest társkereső, budapest társkeresés, budapest társkereső, budapest társkeresés, budapest társkereső, budapest társkeresés

Lemondás

Lemondási feltételek

- Amennyiben a jelentkezésedet a program előtt 48 órával mondod le, akkor van lehetőséged a részvételi díj visszakérésére, amit átutalással teljesítünk. Ebben az esetben lehetőséged van a befizetés görgetésére is, azaz a befizetésedet egy másik programon felhasználhatod. A görgetni egy befizetést max. 3 hónapig tudunk.
- Ha már kicsúsztál a 48 órás lemondásból, de biztos, hogy nem tudsz jönni, akkor a részvétel átruházható veled egyidős és lehetőség szerint azonos nemű ismerős részére. Erről mindenképpen egyeztessünk e-mailben vagy akár telefonon.
- Ha nem sikerül lemondani időben a programot, akkor sajnos az úgy számít, mintha ott lettél volna. (Remélhetőleg ilyenre nem kerül sor.) Indokolt (vis mayor pl. autóbaleset, árvíz, sztrájk) esetben egyénileg egyeztetünk. Ha nem jelensz meg, értelemszerűen akkor sem tudjuk a díjat visszafizetni, vagy áttenni.
- Kérünk, hogy ha jelentkezel egy programra, és mégis közbejön valami, mondd le időben a részvételedet. Ha bármiféle kommunikáció nélkül nem jössz el a programra, többé nem tudjuk elfogadni a jelentkezésedet. Ezt a többi randizónk és a megbízható, eredményes szervezés érdekében szigorúan nyilvántartjuk.


Halasztás

Előfordulhat, hogy úgy alakul, hogy mi halasztjuk a programot. Ebben az esetben írásban és telefonon is egyeztetünk veled.
- Vis Mayor esetén (országos risztású időjárási helyzet, sztrájk, hatósági tiltások stb..) a mi felelősségünk is mentesül, ilyen esetben program halasztásra kerülhet sor. Minden változásról tájékoztatunk (e-mailben, sürgős esetben telefonon).
        

- Halasztásra akkor kerülhet még sor, ha a létszám vagy arány a vállalt minimumot nem érné el vagy az utolsó pillanatban sok visszalépés van. Ilyen esetben legkésőbb a program előtti napon jelentkezünk nálad az összes elérhetősdégeden:)       


Hírlevél feliratkozás
Regisztráció

Image courtesy of Master isolated images at FreeDigitalPhotos.net